Elkezdtük!

Szeptember második felére minden korosztályunk megkezdte a bajnoki menetelését.

IFI II. Lány

Haladás VSE-KSI 15-35 (6-19)
“Hamar kiderült, hogy a két csapatnak más elképzelései vannak a
kézilabdáról, és más szinten játssza a játékot, pedig ellenfelünk
alkatilag nem volt rossz szerkezetű csapat (akár csak az elmúlt két
meccsünk ellenfelei sem). A Haladás ritka gólhelyzeteit csak úgy tudta
megteremteni, hogy a 2-es védő külső oldalára helyezkedett zárni egy
beállójuk, és az ellentétes oldalról érkező húzás az 1-es és a 2-es védők
közé érkező átlövőnek jó betörést készített elő. A KSI-s lányok ennél
színesebben játszottak, de a második félidő első részében nagyon sok
technikai hibával, ezért a kitűzött célt (a győzelem mellett) nem tudták
elérni, így mindenkiben maradt hiányérzet. Ebben mindenképpen fejlődni
kell, mert úgy néztem, lesz 3-4 ellenfelünk aki komolyabb erőt képvisel.”

dr. Ökrös Csaba tanítványai az első három fordulót követően vezetik az ifjúsági II.osztály nyugati csoportját.

További eredmények lányok:

Serdülő I. osztály Nyugat: KSI KA – DKKA NKft 20-32

Serdülő III. osztály Közép csoport: KSI KA-Kinizsi – Solymár 20-16

Eredmények fiúk:

Ifjúsági III. osztály Észak: TFSE-KSI KA – Pilisvörösvári KSK 55-6

Serdülő I. osztály: KSI KA – Balatonfüredi KSE 21-29

Serdülő II. osztály Nyugat: Telekom Veszprém II. – KSI KA 25-13 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük