Kimagasló eredmények a Nyári Kézilabda Fesztiválon

Péntektől-Vasárnapig 2-2 serdülő és 1-1 ifjúsági leány és fiú csapatunk küzdött a legjobb helyezésekért, az immáron nyolcadik alkalommal meghirdetett Nyári Kézilabda Fesztiválon.

Ifi lányaink a végsőkig harcban álltak az első helyért, egyedül a döntőben találtak legyőzőre. Jól harcoltak a lányok, az igen rangos mezőnyben csak a régi KSI-sekkel megerősített Budaörs tudta legyőzni legidősebb lányainkat. Ha azt vesszük, hogy a csoportban több NBI-es csapat közvetlen utánpótlása szerepelt, a dr. Ökrös Csaba által vezetett ifi csapat második helyezése több mint szépnek mondható eredmény!

Az Ifi fiúk a hat csapatos mezőnyben pontazonossággal és körbeveréssel a negyedik helyen végeztek. A csapat célja, vagyis a csapategység összekovácsolása, illetve a játék gyorsítása a terveknek megfelelően zajlott. Az eredmény a felkészülés ezen szakaszában másodlagos, de sok biztató jel mutat arra, hogy a fiúktól sokkal többet is várhatunk a közeljövőben, mondta el Datzuk Péter edző rövid értékelésében.

Az IFI lány és fiú csoportok végeredményei:

Leányok   Fiúk
  IF18    IF19
1. Budaörsi KSE   1. CSS SIGHISOARA
2. KSI Kézilabda Akadémia 2. VS Dunakeszi
3. MTK Budapest 3. Bp. Elektromos SE
4. Pénzügyőr SE 4. KSI Kézilabda Akadémia
5. Érdi SKFT 5. Pénzügyőr SE
6. VSK Dunaszerdahely 6. Szigetszentmiklós KSK
7. Csepel DSE
8. Gárdony-Pázmánd NKSE
9. Szigetszentmiklós NKSE
 Legjobb kapus:
Mező Dóra (Érdi SKFT) Neagu Razvan Lorand (CSS SIGHISOARA)
 Legjobb játékos:
Bugár Cintia (VSK Dunaszerdahely) Házi Balázs (Bp. Elektromos SE)

 

Serdülő lány “A” csapatunk hibátlan teljesítménnyel az FTC-t is legyőzve nyerte meg a serdülő korosztály versenyét. Matuz István csapata a legjobb előjelekkel indulhat neki az I. osztályú serdülő bajnokság küzdelmeinek. Gratulálunk a lányoknak, csak így tovább!

Serdülő lány “B” csapatunk sem vallott szégyent, pedig Csenki Judit személyében új edzővel vágott neki a küzdelmeknek az újraformálódó csapat: “Az eredménynél sokkal fontosabb információhoz jutottunk a mérkőzések során, amelyek fontosak lehetnek a lányok továbbfejlődése során.”

Serdülő fiú “A” csapatunk szintén nem talált legyőzőre korosztályában! Szabóné Balog Judit tanítványai végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva, remek hármas döntőn szerezték meg a legjobb helyezést. “Főleg védekezésben fejlődtünk sokat, további öröm, hogy az újonnan érkezők is megtalálták a helyüket a csapatban. Mind a mutatott játékkal, mind a küzdőszellemmel elégedett voltam.” (Szabóné Balog Judit) Külön gratulálunk Bognár Máténak, akit a korosztály legjobbjának választottak!

Serdülő fiú “B” csapatunk, csakúgy mint a lányoknál új edzővel Jánka Zsolttal és újjászerveződő csapattal vágtak neki a háromnapos küzdelemnek. Sokat haladtak a csapatépítésben a fiatalok, és úgy védekezésben, mint támadásban sokat léptek előre.

Serdülő csapataink eredményei:

SL15  SF16 
1.  KSI Akadémia “A”   1. KSI Akadémia “A” 
2. FTC 2. Bp. Elektromos
3. XVI. KMSE 3. XVI. KMSE
4. Szent István-ÓKSI 4. Mizse KC
5. ASI DSE 5. Szent István-ÓKSI
Pénzügyőr SE 6. VS Dunakeszi
 7. Budaörsi KSE 7. Csanádi KSI SE
VSK Dunaszerdahely 8. Csepel DSE
 9. CSEPEL DSE 9. KSI Akadémia “B”
KSI Akadémia “B” 10. Gézengúz UKC
 11. BVSC-ZUGLÓ 11. Szigetszentmiklósi KSK
Szent István 12.  BVSC Zugló
Legjobb kapus:
 Tóth Renáta (Pénzügyőr SE) Tóth Áron (Bp. Elektromos SE)
Legjobb játékos:
 Heitler Anna (FTC) Bognár Máté (KSI Akadémia “A”)

Köszönjük a szurkolást, hajrá KSI, hajrá Kézisuli!

 

 

Búcsú Mátraházától

A hétvégén véget ért edzőtábori felkészülésünk második hete. Szakmailag igen tevékeny hetet töltöttünk a festői szépségű Mátrában, a megújult Mátraházi Edzőtáborban.

A teljes megújuláson átesett intézmény volt az otthonunk augusztus 14-19. között, ahol számos híres olimpiai-, világ-, és európa bajnok sportoló felkészülése zajlott az elmúlt évtizedekben. Az új komplexum minden a felkészülést segítő és kényelmi eszközzel felszerelt, így szauna, jacuzzi, kardio-, és konditerem, kézilabda csarnok, atlétika pálya, és végül, de nem utolsó sorban a Mátra meredek lankái várták a KSI versenyzőit. Az edzések mellett dr. Lénárt Ágota néni sportpszichológiai  ismeretekkel is segítette játékosaink felkészülését. A program ezúttal már a vegyes felkészülés jegyében tartalmazott edzőmérkőzéseket is. Fiú csapataink a közeli Gyöngyösi KK korosztályos csapataival, míg a lányok a Hatvani KSZSE csapataival küzdöttek meg. Természetesen ezúttal az eredménynél fontosabb volt a technikai, taktikai elemek gyakorlása a közelgő bajnokságokra.

Összességében eredményes, de fárasztó hetet töltöttünk el, ahol nemcsak játékosaink, hanem edzőink is komoly terhelést kaptak, hiszen az edzések mellett az új edzői adminisztrációs rendszer bevezetésével sokszor éjszakába nyúlóan dokumentáltunk. Mindenesetre köszönetet kell mondjunk házigazdáinknak, mert rugalmasan kezelték hat csapatunk külön munkarendjét, a sokszor napi négy edzés miatt csúszó étkezéseket.

A fáradtság mellett szép élményekkel gazdagodtunk, így kijelenthetjük: nemsokára visszatérünk!

Hajrá KSI, hajrá Kézisuli!

 

Edzőtábor Gyomaendrődön

Immár hagyománnyá vált, hogy csapataink Gyomaendrődön kezdik a felkészülést az adott bajnoki szezonra.

Idén sem volt ez másként, a felkészülés második hetét (augusztus 7-11.)  három-három csapatunk, 39 lány és 37 fiú töltötte a Kőrös-parti településen. A felkészülési időszak elején a fizikai felkészítésé a főszerep, ami a fiatalok kondicionális alapjait hivatott megteremteni. Az edzések során komoly megterhelést kaptak a játékosok, a technikai, taktikai képzésnek még nincs itt az ideje. Ennek ellenére játékosaink jókedvűen és tettre készen vetették bele magukat a munkába. A felkészülési edzőtáborban a női ifjúsági csapat Dr. Ökrös Csaba edző vezetésével, a női serdülő I. csapat Matúz István edző vezetésével, a női serdülő II. csapat Csenki Judit edző vezetésével vett részt. A fiúknál az ifjúsági csapatot Datzuk Péter, a serdülő I. csapatot Szabóné Balog Judit, a serdülő II. csapatot Jánka Zsolt irányította. A heti intenzív terhelést mindkét nem csapatai a Gyomaendrődi Ligeti Fürdőben vezették le.

A hétvégi pihenőt követően pedig újra edzőtáborba vonulunk! Az úti cél Mátraháza, indulás 2017.08.14. hétfő 10:30-kor!

Hajrá KSI!

Hello Világcsúcs!

KSI Kézilabda Akadémia idén ünnepli ötödik születésnapját, s a jeles jubileum alkalmából különleges eseménnyel várja a sportbarátokat. Május 29-30. között 26 órás kézilabda foglalkozással Guinness-rekorddöntésre készül. A Központi Sportiskola elnöksége 2011-ben úgy határozott, hogy létrehozza kézilabda szakosztályát is, hogy olyan utánpótlásközpontot alakítson ki, amely jelentős szerepet tölt be a hazai utánpótlás-nevelésben és képzésben. Idén méltó módon ünnepli alapításának évfordulóját a KSI Kézilabda Akadémia: 2016. május 29-30. között, a kézilabda egyik fellegvárának számító budapesti Elektromos Csarnokban egyedülálló rendezvénnyel egybekötve tartja ötödik születésnapját, amelynek középpontjában természetesen a kézilabda szerepel.

“Az esemény különlegességét egy rekorddöntés adja: sportolók, edzők, valamint a szülők összefogásával és aktív részvételével új magyar Guinness-rekord felállítása a céljuk a „Leghosszabb kézilabda foglalkozás” kategóriában, s ezt a rekordot a Magyar Rekord Szövetség a helyszínen felügyeli és hitelesíti. Fontosnak érezzük a társadalmi felelősségvállalást, a társadalom hátrányos tagjainak támogatását. A KSI Kézilabda Szakosztálya az esemény révén a Csemete Alapítványt támogatja, amely szociális otthonokban élő, kis és halmozottan sérült gyermekek és fiatal felnőttek életminőségének javítását, valamint a súlyos fogyatékkal élő gyermekek és fiatal felnőttek társadalomba történő integrálódásának elősegítését tűzte ki céljául” – mondta Szabóné Balog Judit nemzetközi mesteredző, a KSI Kézilabda Akadémia és a szakosztály vezetője.

A rekord felállításában nemcsak a KSI palántái, hanem az ország valamennyi utánpótláskorú kézilabdázója, vagy akár baráti társaságok is részt vehetnek. A rekordöntésre és a kézilabda gálára május 17-ig, a ksigalanevezes@gmail.com e-mail címen lehet nevezni, fiúk és lányok, 10-től 18 éves korig jelentkezhetnek. A részvevőket a FEKETE és a PIROS nevet és mezt viselő csapatba osztják a szervezők, s a két együttes vasárnap 11 órától hétfő 13 óráig, 26 órán át folyamatosan kézilabdázik, természetesen profi bírók irányítása mellett. A gyerekcsapatok mellett „Nosztalgia csapatok” is részt vesznek a rekorddöntésben, amelyben edzők, szülők részt vesznek, valamint meghívást kaptak a KSI egykori és jelenlegi sportolói is (többek között Székely Bulcsú és Berki Krisztián már jelezte részvételét), akik közül páran perc erejéig pályára is lépnek. A gálamérkőzés igazi „kézilabda gyereknap” is lesz a részvevők szánára, hiszen május utolsó vasárnapja egyben Nemzetközi Gyereknap is. Emellett május 29-én rendezik meg Kölnben a férfi Bajnokok Ligája négyes döntőjét. A Final Four tagja lesz reményeink szerint az MVM Veszprém csapata is, ezért a szervezők közös meccsnézéssel és szurkolói klubbal is készülnek vasárnapra.

Stratégiai partnerként máris az esemény mellé állt az Emberi Erőforrások Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága, a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ), a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ), a Testnevelési Egyetem és a KSI, s a támogatók köre is folyamatosan bővül. A rendezvény fővédnöke dr. Szabó Tünde sportállamtitkár, dr. Simicskó István honvédelmi miniszter, Mocsai Lajos a Testnevelési Egyetem rektora és Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke, míg védnökei Novák András, az MKSZ főtitkára, dr. Karácsony Gergely, a XIV. kerület polgármestere és Hazsik Endre, a KSI SE ügyvezető elnöke.