Házibajnokság a TESCO pályán

Péntek délután a fiatalabb fiúk, Vadász Levente edző irányításával ismét részt vettek egy jó hangulatú házibajnokságban.
A gyerekek nagyon ügyesek és vidámak voltak, többen most találkoztak először idegen pályával.
Az edzések még folytatódnak, de lassan közelít a nyári szünet 🙂
Hajrá KSA!

Célkitűzés megvalósítva!

Rezsnyák Csaba:
2023.05.24. 18.00 KSA-Honvéd U16-os bajnoki mérkőzés 29-21 (15-12)
Utolsó mérkőzésünkön a Honvéd csapatát fogadtuk hazai pályán az U16-os bajnokság lezárásaként. Korábban már eldőlt, hogy sikerült megszereznünk a 7.helyet, így az a feladatunk maradt, hogy megőrizzük veretlenségünket a Honvéddal szemben és a rájátszásban.
Nehezen találtuk a fogást ellenfelünkön, szoros első félidőt játszottunk, sok hibával, de nagy elszántsággal! A második félidő elején elléptünk 4-5 góllal és ezt a különbséget kisebb hullámvölgyekkel, de meg tudtuk tartani! Nem ez volt a legjobb játékunk, de nagyon küzdöttünk és akartuk a győzelmet, rendkívül büszke vagyok a fiúkra!!!! Remélem ezt mindannyian így tudjuk majd jövőre egy korosztállyal feljebb folytatni! Hálásak vagyunk a nagy létszámú Szülői csapat támogatásért, ami minden meccsen segített minket!
Hajrá KSA!

Szuper utolsó hetek

Rezsnyák Csaba:
2023.05.21. 16.45 MÖSE – KSA Bp.II. felnőtt bajnoki mérkőzés 26-36 (13-18)
Az utolsó felnőtt forduló előtt már tudtuk, hogy sajnos tét nélkül lépünk pályára, mert közvetlen riválisunk reggeli döntetlenjével 2 pont előnyre tett szert, így győzelmünk esetén az egymás elleni eredménye jobb… Magunk miatt nagyon szerettünk volna az előkelő 6. helyen végezni a tabella közepén, de az egész évet nézve minden elfogultság nélkül úgy gondolom, a megszerzett 7. hely is nagyon jó eredmény! Az őszi vereségünk a MÖSE ellen most megbosszulta magát, szerettünk volna visszavágni! A betegségek, távollétek kicsit átrendezték a sorainkat, de 3 felnőttel és 10 fiatallal így is megoldottuk a feladatot. Eredményben lemásoltuk mindkét játék részt, a mutatott játékhoz hasonlóan. Kiváló kapus teljesítményünk mellett, remekül védekeztünk és gyorsan támadtunk, amiben nyilvánvalóan benne voltak a hibák, így több helyzetet puskáztunk el. De maximálisan elégedettek lehetünk, hiszen sorcserékkel játszottunk és rutinosabb felnőttjeink mellé ügyesen felzárkóztak a fiatalok is, ami nagyon nagy öröm és látványos fejlődés!
Gratulálok
 
a srácoknak, élmény volt velük végigmenni ezen a bajnokságon, büszke vagyok Rájuk! Köszönjük a fáradhatatlan Szülői és Baráti bíztatásokat, szurkolásokat, amit minden mérkőzésen kaptunk!
2 mérkőzésünk maradt szerdán U16 otthon és vasárnap U18 Vecsésen. Ha a papírforma érvényesül, nagy esélyünk van a 4 pont megszerzésére. Ha ez sikerülne, akkor utolsó 7 mérkőzésünkből mindet megnyertük 16 napon belül, ami igazán kiemelkedő teljesítmény lenne!!!
Hajr KSA!

Ismét győzelem

Rezsnyák Csaba:
2023.05.18. 17.30. KSA-Körte U16-os bajnoki mérkőzés 31-19 (19-9)
A közvetlen riválisunk múlt heti legyőzésével nagy lépést tettünk a 7. hely felé. A mérkőzés előtt tudtuk meg, hogy az OKSI szerdán vereséget szenvedett, így már az utolsó 2 mérkőzés eredményétől függetlenül 7. helyen végeztünk! A mérkőzés előtt azt kértem a fiúktól, hogy a célkitűzésünkön ne változtassunk és próbáljuk meg minden mérkőzésünket megnyerni. Nagyon motiváltan és óriási lendülettel játszottunk az első félidőben, így már a szünetre szinte eldőlt a találkozó. A második játékrészben visszavettünk a lendületből és eleinte hagytuk felzárkózni a vendégeket, de a végjátékban sikerült még növelnünk az első félidei különbséget. 1 mérkőzésünk maradt szerdán, amit szeretnénk szintén megnyerni és így befejezni a rájátszást.
Nagyon örülök a győzelemnek, a remek hozzáállásnak és hogy ilyen CSAPATOM van!
Gratulálok
 
a fiúknak!
Hajrá KSA!

A hétvégén 2 mérkőzés, 4 pont!

Rezsnyák Csaba edző:
 
2023.05.13. 17.00 OKSI – KSA U16-os bajnoki mérkőzés 17-27 (7-11)
Budaörsön találkoztunk közvetlen riválisunkkal szombaton az U16-os bajnokságban. A találkozó tétje az volt, hogy ellépjünk az OKSI-tól, hiszen 1 pont különbség volt közöttünk. Az első félidőben több esetben az izgalom bizonytalanított el bennünket és pontatlanok voltunk. Lerohanásaink ismét átlendítettek a holtponton és 4 gólos előnnyel mentünk a szünetre. A félidőben megnyugodtunk és bátran kezdtünk el játszani, ami nagyon sikeresnek bizonyult, 5 perccel a lefújás előtt már 10 gólos előnyre tettünk szert. A végjátékban helyenként kapkodtunk, de mindenki nagyon jó hozzáállással és nagy akarattal játszott, sok jó egyéni teljesítményt láttam. Nagyon büszke vagyok a fiúkra! Az utolsó 2 mérkőzést is szeretnénk megnyerni, hogy teljesítsük a célkitűzéseinket. Ezen dolgozunk tovább!
2023.05.14. 13.45 KSA – Pénzügyőr Bp. II. felnőtt bajnoki mérkőzés 28-24 (14-14)
Az őszi utolsó mérkőzésünkön óriási csatában sikerült idegenben legyőznünk a Pénzügyőr csapatát. Tudtuk mire számíthatunk és ez nem is volt másképp. Nagyon hajtós, hektikus összecsapás volt, szinte az utolsó pillanatig kiegyenlített játékkal. A fiúk minden hiba ellenére nagyon higgadtak és fegyelmezettek voltak, hittek a győzelemben és nagyon küzdöttek! 20-22-nél 3 támadást is vezetett ellenfelünk a 3 gólos különbségért, de vissza tudtunk jönni a meccsbe úgy, hogy zsinórban 6 gólt lőttünk és a különbséget megtartottuk a végéig. 1 mérkőzés van hátra, ahol, ha sikerül nyernünk kis szerencsével a középmezőnyben végzünk, ami nagy teljesítmény lenne!
Gratulálok
 
a CSAPAT-nak!
Hajrá KSA!

U10-es fiúk is sikeresen lezárták az évet

Vadász Levente dző:
Az U10-es fiúk vasárnap játszották az idei szezon utolsó mérkőzéseit. Az első meccsen az Óbuda volt az ellenfél ahol sok gólt szerezve és jól védekezve a fiúk dominálták az egész mérkőzést. A második mérkőzésen a Vác ellen léptünk pályára ahol mindkét csapat kapkodva sok hibával játszott, de a támadásunkra itt se lehetett panasz. Dicséret illeti a fiúkat az egész éves munkájukért, csak így tovább!
Hajrá KSA!

U9 lányok utolsó megmérettetése

Leány U9-es csapatunk a bajnoki szezon utolsó fordulóján vett részt a hétvégén.
Több betegünk is volt, így 4 fővel, csere nélkül játszottuk végig a két mérkőzést. Elsőként a Tempo, utána pedig a Ferencváros csapata ellen léptünk pályára, mindkettő pörgős meccs volt sok-sok ütközéssel.
A lányok nagyon lelkesek voltak végig, megmutatták az edzésen tanultakat és mindenkinek sikerült gólt is dobnia. A végén fáradtan, de örömmel jöttek le a pályáról, mivel nagyon élvezték a játékot.
Csodás nap volt!!!
Gratulálok
 
a lányoknak!!! Hajrá KSA 😊💪❤
A csapat edzője: Dr. Szabó Adél

Tavasszal sajnos elmaradt a bravúr, de jól küzdöttek a fiúk

Rezsnyák Csaba edző:
2023.05.07. 09.15 KSA-Rufusz Bp.II. felnőtt bajnoki mérkőzés 17-25 (8-13)
Vasárnap reggel folytatódott a felnőtt bajnokság, a 3. helyezettet fogadtuk hazai pályán.
Ősszel bravúros döntetlent értünk el ellenük, így a múlt heti remek teljesítmény után joggal reménykedtünk a pontszerzésben. Sajnos az élet más forgatókönyvet írt, szombaton a felnőtt korú játékosaink lebetegedtek, így szűkített kerettel és szerényebb variációs lehetőségekkel vágtunk neki az összecsapásnak.
Az első félidő 20. percéig döntetlen volt a mérkőzés, de sajnos hullámvölgybe kerültünk, 4 ziccert is hibáztunk, ráadásul emberelőnyben nem tudtunk gólt lőni, így a szünetre 5 gólos hátrányba kerültünk.
A második félidőben állandósult az 5-6-7 gólos hátrány, ennél közelebb nem tudtunk kerülni, de külön öröm, hogy nem tudott ellenfelünk nagyobb különbséget kialakítani. Egy felnőtt mellet csak fiatalokkal úgy gondolom, hogy ez reális eredmény, bár a mérkőzés egészét tekintve, szorosabb végkimenetele is lehetett volna a találkozónak.
Gratulálok
 
a fiúknak a küzdéshez és elszántsághoz!
Hajrá KSA!

U8-as forduló

Szabó Gábor edző:
Nehezen indult a szombat reggel.
Sokan lebetegedtek.
Akik jelen voltak, viszont szépen helytálltak Nagyon szépen, felszabadultan játszottak, számolatlanul lőtték a gólokat, különösen Németh-Gyimesi Bence volt elemében.
A végére igazi örömjátékot láthattunk.
Hajrá KSA!