FELEMÁS FELNŐTT MÉRLEG

 
Utánpótlás csapataink mellett a felnőttek is pályára léptek a hétvége folyamán. Szombaton a hölgyek látogattak idegenbe a KRE SC együtteséhez, vasárnap a férfiak fogadták a PLER Budapest csapatát. 
Szombaton a Siketek sportcsarnokban lépett pályára Musztács Dániel női csapata. A biztos 2 pont reményében léptünk pályára, a mérkőzés esélyeseként néztünk szembe ellenfelünkkel. A mérkőzés gyors gólokkal indult, pár percig egymás után születtek a találatok. A gyors gólzápor után rögtön tudatosítottuk, hogy miért is vagyunk itt, kemény védekezésünkkel, pontos támadójátékkunkal hamar megtörtük a hazai csapatot. Végig vezetve, uralva a találkozót, végül 15 góllal múltuk felül ellenfelünket! 
Vasárnap Rezsnyák Csaba felnőtt csapatáé volt a főszerep, a PLER fiatal csapata látogatott a SOTE sportcsarnokba. Az első félidőben az egyéni teljesítményeknek, valamint pár szerencsésebb találatnak köszönhetően még tudtuk tartani a lépést ellenfelünkkel szemben. A második játékrészben jött a hidegzuhany. Sorozatos hibáinkat, eladott labdáinkat a gyorslábú PLER ifjak könyörtelenül büntették, sok könnyű gólt szerezve végül magabiztos győzelmet arattak. 
Edzői nyilatkozatok, valamint játékos értékelések alább találhatóak! 
HAJRÁ KSA

UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

Hétvégén igazi utánpótlás nagyüzem volt csapatainknál. Az FU16-os srácok idegenben mérkőztek meg az Elektromos csapatával szombaton, vasárnap az FU20-as fiúk hazai pályán fogadták a Salgótarján együttesét, az FU18-as csapatunk szintén hazai pályán mérkőzött meg a Solymár fiataljai ellen. Elkezdőtött a bajnokság az FU12-es csapatunk számára is, ők a PLER, valamint a Fradi csapatával mérkőztek meg az Elek Gyula arénában. 
Szombaton magabiztosan győzedelmeskedett FU16-os csapatunk, végig vezetve, magabiztos játékkal múlták felül az Elektromos korosztályos csapatát! 
Vasárnap az FU20-as fiúk kezdték a sort. Az utóbbi egy gólos vereségek után itt volt az idő törleszteni. A mérkőzés elejétől kezdve uraltuk a találkozót, hamar nagy előnyt kialakítva sikerült 2 pontot szereznünk. 
FU18-as korosztályunkból sokan feljátszottak az idősebb FU20-as fiúkhoz, így rögtön két mérkőzést kellett játszaniuk a srácoknak. A fáradság a találkozó elejétől kezdve érződött a csapaton, az ebből fakadó hibákat ellenfelünk könyörtelenül kihasználta és 2 pontot vitt haza tőlünk. 
FU12-es fiataljaink számára is kezdetét vette az idény. Sok játékosunknak ez volt az első ,,nagypályás” élménye, ráadásul rögtön két komoly ellenféllel találták szembe magukat. Jó egyéni teljesítmények mellett, sok munka vár még a csapatra, védekezésben és támadásban egyaránt! 
Edzői beszámolók, valamint eredmények alább tekinthetők meg. 
HAJRÁ KSA

BEMUTATKOZNAK JÁTÉKOSAINK

BEMUTATKOZNAK JÁTÉKOSAINK
Újabb sorozattal jelentkezünk, minden héten PÉNTEKEN! 
Minden héten más korosztályból ismerhettek meg játékosokat. Négy kérdés, négy rövid válasz egy sportolónktól, magáról!
Kezdjük a sort felnőtt női csapatunk balátlövőjével Pipicz Petrával! 
HAJRÁ KSA

INDUL A SZÜLŐK KLUBJA

Egy újabb lehetőség, NEKTEK!

Legújabb sorozatunkban, a ,,Szülők klubjában” két havi rendszerességgel fogunk jelentkezni egy-egy ilyen edukációs eseménnyel. 

Hogyan is kell elképzelni?

Minden második hónapban meghívunk egy sportszakembert, hogy különböző témákban tartsanak előadást az érdeklődők számára. Kötetlen beszélgetések, kérdésfelvetések, válaszok, jó hangulat. 

Hogy mi lesz az első alkalom témája?

Első előadásunk témája az ,,Edző, szülő, játékos kommunikációs háromszög” nevet kapta. Avagy, hogyan tudunk csapatban dolgozni? 

Ki lesz az előadó?

Borzai László, elismert sport mentáltréner, sport coach, okleveles andragógus, tréner. A sport iránti szeretete megkérdőjelezhetetlen, több első osztályú csapattal is dolgozott már munkája során. 

Neked mi a teendőd?

Amennyiben érdekel a téma és megfelelő az időpont, akkor semmi más dolgod nincs, mint a lent megtalálható e-mail címen (ksa.eloadas@gmail.com) jelentkezni az eseményre és résztvenni az előadáson. 

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2024.10.18. 16:00 óra 

Kérünk benneteket, hogy a jelentkezés során az e-mailben tüntessétek fel a neveteket, ha többen szeretnétek jelentkezni egy üzenetben, akkor pedig azt is, hogy hányan érdeklődtök az esemény iránt. 

Mindenkit várunk szeretettel (szülőket, játékosainkat, edzőinket egyaránt), minden egyéb információt megtaláltok a lent feltűntetett plakáton. 

EGYÜTT KÉPESEK VAGYUNK RÁ!

HAJRÁ KSA

FELNŐTT VERESÉGEK

FELNŐTT VERESÉGEK
Vasárnap ismét a felnőtt csapatainké volt a főszerep, először a hölgyek, majd a férfiak léptek pályára. 
Női csapatunk a Nova Kézisuli együttesét fogadta. A találkozó a terveink szerint indult, hamar több gólos előnyre tudtunk szert tenni. A mérkőzés előrehaladtával fogyott a koncentrációnk, a második félidőben már fej-fej mellett haladtak a csapatok, végül két góllal maradtunk alul ellenfelünkkel szemben. 
Férfi csapatunk az RKSK fiataljai ellen léptek pályára. Az első félidőben kemény védekezésünknek köszönhetően sikerült alacsony gólszámon tartani ellenfelünket. A második félidőben elkövetett hibáinkat használták ki a vendégek és végül hat góllal felülmúltak bennünket. 
Dolgozunk tovább, hajrá KSA

FU14 VÉGEREDMÉNYEK

Szombaton az FU14-es csapatunk lépett pályára a Kruj Iván sportcsarnokban. Két kemény ellenfél várt Adorján Gábor fiaira, a forduló első mérkőzésén a Ferencváros II. csapata ellen léptek pályára, majd délután a PLER Budapest korosztályos csapata várt a srácokra. 
Az első mérkőzésen nehezen lendültünk bele a játékba, sajnos már az első félidőben több gólos vezetést mutatott az eredményjelző az ellenfél javára. Pozitívum, hogy a második játékrészben kétszer annyi gólt szereztünk, mint az elsőben, gyorsabb, pontosabb támadójáték, valamint keményebb védekezés jellemezte ezt a félidőt. 
A második találkozónkat már közel sem olyan ,,álmosan” kezdtük, mint az elsőt. A mérkőzés elejétől fogva felvettük a kesztyűt a PLER csapatával, sokáig sikerült fej-fej mellett haladnunk, ám a második játékrészben egy fokozatot feljebb kapcsolt ellenfelünk és gyorsan eldöntötte a mérkőzés kimenetelét. 
A munka folytatódik jövőhéten, a következő fordulóban lehetőség lesz a javításra.
HAJRÁ KSA

FU14 KIVÁLASZTÓ

Gyálon tartotta a Magyar Kézilabda Szövetség területi tehetséggondozó programját, 2012-es születésű lányok és fiúk kiválasztását, ahol a sportágspecifikus gyakorlatokra épülő kiválasztás során legjobb teljesítményt mutató sportolók, lehetőséget kapnak a kiemelt csoportok képzésein való részvételre. 

Az első fordulóra Adorján Gábor, az FU14-es csapatunk vezetőedzője Kellermann Barnabást és Kőnig Tamást javasolta. 

A játékosok az edzésen és a mérkőzésen nyújtott teljesítményükkel, a kézilabdázáshoz való hozzáállásukkal szolgáltak rá erre a lehetőségre. 

Nagyon büszkék vagyunk a fiúkra! Izgatottan várjuk a folytatást! 

HAJRÁ KSA

Edzőink elérhetősége és helyszínek

Minden edzőnk elérhetőségét, korosztályt és edzéshelyszínt megtalálsz ebben a bejegyzésben.
Hozzánk bizalommal fordulhatsz! 
Esetleg újonnan csatlakoznál csapatainkhoz? Akkor keresd edzőinket! 
Most kezdenél el kézilabdázni? Legfiatalabb korosztályinkba örömmel várunk minden kézilabdázni vágyó gyermeket! 
(Psszt.. Idősebb korosztályainkhoz, csapatainkhoz is lehet csatlakozni…)
11 csapat, több, mint 120 igazolt sportoló, heti szintű versenyeztetés, egészen fiataloktól a felnőtt korosztályig!
VÁRUNK TÉGED IS SZERETETTEL
HAJRÁ KSA