UTÁNPÓTLÁS VÉGEREDMÉNYEK

A múltheti utánpótlás mérkőzéssekkel még adósak vagyunk, FU16-os csapatunk az RKSK együttesét fogadta, még FU12-es fiataljaink a Ferencváros és a Tempo csapataival küzdöttek meg. 
Konyicsák Ádám tanítványai magabiztos sikernek örülhettek a Rákosmente ellen. Végig kézben tartva a mérkőzést, jó egyéni teljesítményekkel és kimagasló kapus bravúrrokkal szereztek újabb két pontot az FU16-os bajnokságban. 
Adorján Gábor gyermekeinek nem ígérkeztek könnyű mérkőzések a hétvége folyamán. Először a Ferencváros ellen léptek pályára, akikkel szemben sajnos nem sikerült felvenni a versenyt. A második találkozón egy végletekig kiélezett mérkőzést játszottunk a Tempo ellen. Végig fej-fej mellett haladtunk ellenfelünkkel, ám a végjátékban sajnos nem a mi oldalunkra állt a szerencse. 
Dolgozunk tovább, ezen a héten is bőven lesznek mérkőzéseink. 
HAJRÁ KSA

A LEGKISEBBEK IS PÁLYÁN

Szombaton a Sulikézifesztivál II.-es korcsoportjának játéknapján jártunk. 
A Sterbinszky Amália Kézilabda csarnok adott otthont a Sulikézifesztivál II.-es korcsoport első fordulójának. 
Három partner iskolánból képviseltük magunkat fiatal játékosainkkal,
Hild József Általános Iskola
Ady Endre Református Általános Iskola
Remetekertvárosi Általános Iskola
A kézilabda mozgás anyagával egybekötött játékos vetélkedők során a gyermekek vegyes csapatokkal szerepeltek. 
Kíváncsian várjuk a folytatást, miként alakulnak majd ezek a játéknapok. 
HAJRÁ KSA

FELNŐTT VÉGEREDMÉNYEK

Hétvégén újabb mérkőzéseket játszottak felnőtt csapataink, a férfiak a Rév-TSC csapatával játszottak, még a nők a Malévet fogadták hazai pályán. 
Felnőtt férfi csapatunk sajnos nem tudott felnőni a feladathoz, hogy végig koncentrálva játszon végig egy mérkőzést. Az esélyeink ugyan megvoltak, voltak jó periódusaink is, ám amikor igazán kellett volna akkor rendre hibáztunk. Sok kihagyott helyzet és az eladott labdák megbosszulták magukat, így végül vereséget szenvedtünk. 
Felnőtt női csapatunk a tartalékosan felálló Malév csapatát fogadta. Végig uraltuk a találkozót, kihasználtuk azt, hogy ellenfelünk nem teljes kerettel érkezett hozzánk. Ezzel a győzelemmel jelenleg a dobogó legfelső fokára léptünk fel a bajnokságban. Jövőhéten fontos mérkőzés vár a csapatra, a munka nem áll meg. 
Edzői nyilatkozatok alább olvashatók. 
HAJRÁ KSA

UTÁNPÓTLÁS VÉGEREDMÉNYEK

A hétvégéről még adósak vagyunk utánpótlás csapataink mérkőzéseinek eredményeivel, lássuk milyen mérleggel zártak az ifjak. 
FU18-as csapatunk a Csömör vendégeként lépett pályára, mindenképp szorosabb mérkőzésre készültünk, ám ez ma nem a mi napunk volt. Nem igazán működött ezen a mérkőzésen semmi, egy rangadónak kinéző találkozóból sajnos sima vereség lett. 
FU20-as fiaink a Domony együttesét fogadták hazai pályán. A sok nehézséggel bajlódó ellenfelünkkel szemben kötelezőnek mondható győzelem volt a cél. Rezsnyák Csaba tanítványai nem is tettek másképp, hamar felőrölték a vendégeket és magabiztos sikert arattak. 
FU16-os fiataljaink azzal az Elektromos csapatával mérkőztek meg, akik bár jó formában vannak, de folyamatos létszám problémákkal küzdenek. Ez most sem volt másképp. Jó ütemben, gyorsan, kreatívan kézilabdáztunk, aminek köszönhetően a mérkőzést lezáró sípszót követően több gólos győzelmet arattunk. 
Edzői nyilatkozatok alább olvashatóak. 
HAJRÁ KSA

FELNŐTT VÉGEREDMÉNYEK

2025 első mérkőzéseit felnőtt csapataink vívták, a nők, valamint a férfiak is a Rákosmente otthonába látogattak. 
A Musztács Dániel által vezetett női alakulatunk kemény, hajtós mérkőzéssel kezdte el a tavaszi idényt. Kiélezett találkozón vagyunk túl, ahol nem feltétlen játéktudásban emelkedtünk felül ellenfelünkön, hanem inkább a küzdeni akarás és a győzelmi éhség dominált a javunkra. Két pontért utaztunk, két ponttal tértünk haza az RKSK otthonából! 
Rezsnyák Csaba vezetőedző távollétében Vadász Levente irányította felnőtt férfi csapatunkat az RKSK fiataljaival szemben. Nem sikerült meglepetést okozni, papírforma eredmény született, az ellenfél gyors tempója, lerohanásai hamar eldöntötték a mérkőzést. Mindenképp javulnunk kell, mind egyéni, mind csapat szinten. 
Az edzői beszámolók, valamint játékos nyilatkozatok alább olvashatóak. 
HAJRÁ KSA!

BEMUTATKOZNAK JÁTÉKOSAINK

BEMUTATKOZNAK JÁTÉKOSAINK
A téli pihenő után ahogy ígértük újra jelentkezünk sorozatainkkal. 
A ,,Bemutatkoznak játékosaink” következő rovatában ismerjétek női felnőtt csapatunk beálló játékosát Bozsik Bellát! 
HAJRÁ KSA

ZAJLIK A TÉLI FELKÉSZÜLÉS II.

A felnőttek, valamint idősebb korosztályaink mellett a fiatal csapataink sem tétlenkednek a téli alapozás során, az edzések mellett több felkészülési mérkőzés is szerepel a programban. 
Molnár Anna LU12-es tanítványai Szentendrére látogattak, hogy egy jó hangulatú találkozón megmérkőzzenek a Szentendre csapatával. Hasznos játékperceket tudhatnak magukénak a lányok, sok új játékelemet tudtunk gyakorolni a mérkőzés során! 
FU12-es csikó csapatunk a hét folyamán a MOL Tatabánya KC korosztályos csapata meghívására látogatott a bányászok városába. Nem teljes kerettel utaztunk el, sok hiányzóval és beteggel kellett számolnunk, ám ennek ellenére is egy jó iramú, kemény mérkőzésen vagyunk túl. 
Jövőhéten már bajnoki rajt több csapatunk számára is, kövessetek minket, hamarosan visszatérünk a “téli pihenőről” a szokásos tartalmainkkal. 
HAJRÁ KSA