Üstökös kupa

Konyicsák Ádám edző értékelése:
Október 29.-30.-án Dunaújvárosba megrendezett Üstökös kupán vettünk részt. Sajnos nem mindenkit tudtam elhozni és voltak olyan játékosaim is akik azon a héten kapták meg a kötelező oltásaikat, emiatt közel sem voltak 100%-os állapotban. Annak ellenére, hogy több sebből véreztünk bíztam a sikeres szereplésben.
A csoportbeosztások előtt kissé értetlenül álltunk, ugyanis egyedül a mi csoportunk volt ahol 3 első osztályú csapat kellett, hogy játsszon egymással a többiben csak egy első osztályú és 2 területi csapat volt. Első ellenfelünk a Simontornyai KK volt. Már több edzőtől hallottam, hogy ők az egyik legesélyesebbek a U14-es első osztály megnyerésére. Sajnos mi sem jelentettünk nagy kihívást ellenfelünknek, gond nélkül nyerték meg az egész tornát. Képtelenek voltunk megtartani a 190 cm-es 80-90 kg-os játékosokat és ehhez az adottságokhoz nagyon magas szintű technikai képzettséget társítottak. Sajnos magunk alatt is vágtuk a fát, ugyanis 7 tiszta gólhelyzetet hagytuk ki. 10 percig tudtuk ellenfelünkkel meccsben lenni, onnantól kezdve folyamatosan növelték előnyüket.
Simontornyai KK – KSA Budapest 22-8
A másik mérkőzésünkön a Győri Kézilabda Akadémia ellen játszottunk. A bajnokságban szépen szerepelnek de bíztam benne, hogy meg tudjuk őket fogni. A teljes mérkőzés jó hangulatban nagy iramban zajlott. Sajnos az első játékrészben folytattuk azt amit az első mérkőzésen elkezdtünk és képtelenek voltunk a 100%-os helyzeteinket gólokra váltani. Ellenfelünk ezeket a hibáját remekül használta ki így fokozatosan el tudtak tőlünk lépni. A mérkőzés felénél már 5 góllal vezettek (4-9).
Sorcsere után szerencsére fordult a kocka és mi tudtuk kihasználni ellenfelünk hibáit így a mérkőzés utolsó 2 percében sikerült is az egyenlítés (12-12). A borzasztó első játékrész ellenére is lett volna esélyünk megnyerni a mérkőzést de sajnos a mi szempontunkból rosszul jött ki a végjáték, ugyanis a legvégén ők támadhattak a győzelemért, melyet egy a védekezésünkben elkövetett figyelmetlenség miatt sikerült is megszerezniük.
Nagyon sajnáltuk főleg, hogy a döntetlen eredmény is nekünk kedvezett volna de a versenysport sajnos ilyen. Annak ellenére, hogy több sebből véreztünk örültem, hogy ilyen jó csapat ellen ennyire kiélezett mérkőzést tudtunk játszani.
KSA Budapest – Győri FKKA 13-14
Másnap a helyosztó mérkőzéseket két ügyes másodosztályú csapat ellen játszottuk. A Martonvásár és a Fót SE volt az ellenfelünk. Az elvárásnak megfelelően mindkét mérkőzést megnyertük nagy arányban.
Érdekes, hogy végül az a XVI.Ker KMSE végzett a tornán a negyedik helyen akik a csoportban egy jó végjátékban 2 góllal tudták megverni azt a Fót SE csapatát akiket mi másnap a helyosztón 15 góllal múltunk felül.
Sajnos ez is a csoportbeosztásnak volt köszönhető.
Kis szünet után folytatjuk a munkát!:)
Martonvásár – KSA Budapest 4-15
KSA Budapest – Fót SE 25-10
Hajrá KSA!