Hatalmas siker U13-ban!

Konyicsák Ádám edző:
Május 9.-én került megrendezésre az idény utolsó előtti U13-as fordulója. A jövőre biztosan első osztályban szereplő Budakalász Kézilabda Zrt. és a XVI.Ker KMSE 2 volt az ellenfelünk.
Az első mérkőzésre sokat készültünk. Tudtuk, hogy nagy iramú kemény mérkőzés lesz, ennek tudatában vágtunk neki a fordulónak. November elején 10 góllal kaptunk ki ugyan ettől csapattól és akkor még azt nyilatkoztam, hogy láthattuk, hogyan kell ezt a stílust amit én is oktatok a gyerekeknek magas szinten játszani. Szerencsére azóta még többet fejlődtünk és fél év alatt nekünk is sikerült a “top csapatok” ritmusát felvenni. Ehhez a nagy iramú játékhoz több kiváló egyéni teljesítmény is párosult amivel igencsak megleptük ellenfelünket. Nagyon örültem, hogy az edzéseken rengeteget gyakorolt zárt védekezésünk szinte tökéletesen működött és a besegítések is jó üteműek voltak. Nagyon fegyelmezetten hajtották végre a fiúk az utasításaimat amik szerencsére beváltak. Hatalmas köszönet illeti a szülőket akik végig szurkolva hihetetlen parázs hangulatot varázsoltak. Az első félidőben nagyon kiélezett volt a játék, végig fej-fej mellett haladt a két csapat de szerencsére az utolsó másfél percben 2 hibát is elkövetett ellenfelünk, melyeket gyors gólokkal tudtunk kihasználni így a második félidőre két gólos előnnyel fordulhattunk (11-13). A második játékrészben ugyan ott folytattuk ahol abbahagytuk és a félidő közepére sikerült 5 gólos előnyt is kiharcolni, azonban ez igen rövid ideig tartott mert nem várt két perces büntetések nehezítették meg helyzetünket. Ugyancsak kiemelendő, hogy emberhátrányban is sikerült lekövetni az ellenfél támadásait akik képtelenek voltak teljesen tiszta gólhelyzetet kialakítani. A végjátékban kihasználva ellenfelünk gyors gólkényszer helyzetét az igencsak megnyílt védekezés ellen szinte tökéletesen játszottuk le az 1-1 elleni szituációkat, így végül 4 gólos sikert arattunk a jövőre biztosan első osztályban szereplő Budakalász ellen.
Budakalász Kézilabda Zrt. – KSA Budapest 19-23 (11-13)
A második mérkőzés teljesen más volt mint az első. Mindenki élt a játék lehetőségével, különösen nagy dicséret illeti Fazekas Zétényt, aki kiváló kapus teljesítményével teljesen elbizonytalanította az ellenfél játékosait. Fokozatosan egyre nagyobb előnyt kialakítva végül 20 gólos sikert könyvelhettünk el.
XVI.Ker KMSE 2 – KSA Budapest 8-28 (4-14)
Ebben az évben eddig a saját korosztályunkban 8 mérkőzésből 7-et sikerült megnyernünk ami azt gondolom kiváló teljesítmény. Az utolsó fordulóban 2 nagyon-nagyon nehéz mérkőzés vár ránk ahol a Körte és a XVI.Ker KMSE 1 lesz az ellenfelünk. Bízok benne, hogy kevés hibával a maximumot tudjuk majd kihozni ezekből a meccsekből.
Hajrá KSA!