Sikeres zárás az FU14-ben!

Konyicsák Ádám edző:
Május 28.-án került megrendezésre az utolsó U14-es forduló. Már a forduló előtt biztos volt, hogy Top 3-ban zárjuk a tavaszt azonban az érem színe még kérdéses volt mert annyira kiélezettek voltak a felsőházi küzdelmek, hogy az utolsó fordulóban a három érmes pozíció bármelyikén végezhettünk volna.
Az első mérkőzésen az Elektromos SE csapata volt az ellenfél. Ellenfelünk legjobb játékosait is elhozta az utolsó fordulóra ezzel nehezítve meg a mi dolgunkat. Tudtuk ha ezen a mérkőzésen diadalmaskodunk már gyakorlatilag biztos lenne minimum az ezüst érem. A nagy tét miatt a szokottnál is jobban izgultak a fiúk ami leginkább támadásainkban volt érezhető. Védekezésünk szerencsére a helyén volt, sok labdát szereztünk de sajnos nagyon pontatlanok voltak a támadás befejezéseink így egy szoros nagyon kevés gólos félidőt zártunk (6-5). A második játékrészben szerencsére már a jó védekezés mellé sikerült lerohanásokat vinni és indulás gólokat tudtunk szerezni, így lassan de folyamatosan sikerült növelni előnyünket így végül 5 góllal győzedelmeskedni.
KSA Budapest – Bp. Elektromos SE 17-12 (6-5)
A második mérkőzésünk előtt a Körte HVSE 14 góllal verte meg a XVI.Ker KMSE csapatát ami azt jelentette számunkra, hogy ők már az utolsó mérkőzésektől függetlenül nem előzhetnek meg minket és ugyan az aranyéremre még maradt matematikai esélyünk de ehhez 24 góllal kellett volna az első helyezett Körte csapatát megvernünk, így gyakorlatilag tét nélkül biztos ezüstérem birtokában vághattunk neki a mérkőzésnek. Sajnos gyorsan érvényesült a papírforma mert már a mérkőzés elején több góllal el tudott tőlünk lépni ellenfelünk ami leginkább a nagyon rossz védekezésünknek volt köszönhető. Folyamatosan lemaradtunk, túlsegítettünk társainknak. Sajnos a második félidőben támadásinkban több labdát eladtunk, melynek köszönhetően ellenfelünk még jobban növelni tudta előnyét. Ezen a mérkőzésen a Körte csapata bebizonyította, hogy nem véletlen lettek ők a felsőház bajnok csapata. Gratulálunk nekik!
Körte HVSE – KSA Budapest 39-23 (19-13)
Az U14-es bajnokságot végül egy nagyon fényesen csillogó ezüst éremmel zártuk. Nagyon örülök neki, hogy mérkőzésről-mérkőzésre sikerült korábbi hibáinkból tanulni, így mindig egy kicsit jobbak lettünk. Egy olyan bajnokságban sikerült a második helyet megszerezni, ahonnan most csak 2 játékosom fog kiöregedni a többiek jövőre is U14-ben bizonyíthatnak. Olyan csapatokat sikerült megelőznünk, mint többek között az Elektromos SE ahol több játékos is feljátszik U15 első osztályba, valamint azt a XVI.Ker KMSE csapatát akik fizikumban igencsak kitűnnek a többi csapat közül és ehhez kiváló egyéni teljesítményeket párosítanak nem véletlenül vezették 2 hónapig a tabellát. Előzetes célok ebben a bajnokságban a gyakorlás és tapasztalatszerzés volt melyet játékunkba be tudunk építeni, hogy saját korosztályunkban még jobbak legyünk. Ehhez képest az a tény, hogy utolsó mérkőzésünkön még matematikai esélyünk maradt az aranyéremre bizonyítja, hogy a várakozásokon igencsak felül sikerült teljesíteni. Azt gondolom eredményes idényt zártunk. Köszönöm a fiúk munkáját, gratulálok a csapatnak.
Hajrá KSA!