LU14- VÉGEREDMÉNYEK 

 Molnár Anna csikócsapata is pályára lépett a hétvége folyamán, először az ASI-val csaptak össze, majd az Emericus együttesével mérték össze tudásukat. 
Mindkét mérkőzésen becsülettel küzdöttünk, de elfogytunk a végére. Nem tudtunk teljes létszámmal felállni, illetve több betegség is nehezítette a helyzetet. Ennek ellenére sok szép megoldást láthattak a kilátogató szurkolók, becsületünkre szóljon mindent igyekeztünk megtenni a győzelemért. 
HAJRÁ KSA

ISMÉT SERDÜLŐ GYŐZELEM

Konyicsák Ádám fiai a TEMPO KSE otthonába látogattak az FU18-as bajnokság eheti fordulójában. 
Az FU16 I. osztályban is szereplő hazaiak gyors tempót diktáltak, így az elején fej-fej mellett haladtak a csapatok. A találkozó előrehaladtával sikerült folyamatosan érvényesíteni akaratunkat és a mérkőzést lezáró sípszót követően magabiztos győzelmet szereztünk. 
HAJRÁ KSA

ÚJABB U14-ES SIKEREK

 Vadász Levente tanítványai a Cegléd, valamint a Csepel csapatait múlták felül az FU14-es bajnokság eheti fordulójában. 
Az első találkozón szoros mérkőzést játszottunk a Cegléddel, de a döntő szituációkból mi jöttünk ki jobban, így megérdemelten győzedelmeskedtünk. 
A Csepel ellen már egy magabiztosabb siker született, több, mint tíz góllal bizonyultunk jobbnak ellenfelünknél. 
HAJRÁ KSA

ÚJABB IFJÚSÁGI SIKER

 U20-as alakulatunk hazai pályán fogadta a Tököl együttesét. 
Végig irányítva a találkozót sikerült újabb magabiztos győzelmet szereznünk. Jól védekeztünk, támadásban azonban nagyon sokat hibáztunk, ezen a mutatónkon változtatnunk kell. 
HAJRÁ KSA

FU18 és FELNŐTT végeredmények

Konyicsák Ádám FU18-as csapata és felnőtt alakulata két győzelemmel zárta a hétvégét! 
A Gödöllő elleni U18-as mérkőzés döcögősen indult, ám a vendégek gyorsan elvesztették kulcsemberüket és ez fordulatot hozott a játékban. Igaz sokat hibáztunk, a védekezésünk sem volt az igazi, de ennek ellenére magabiztos győzelmet arattunk. 
Felnőtt alakulatunk is győzelemmel kezdte a tavaszi idényt, a XVI. Ker. csapatának sikerült visszavágnunk az őszi elhullajtott pontokért. Sok támadást vezényeltünk, gyors gólokat szereztünk, ez mindenképp pozitívum volt. Egyre jobban kezdenek összeérni a srácok, reméljük ez további pontokban is megmutatkozik meg. 
HAJRÁ KSA

U14- HÉTVÉGI EREDMÉNYEK

Az U14-es lányok és fiúk is pályára léptek a hétvége folyamán, mindkét csapatunk egy-egy győzelmet és egy-egy vereséget könyvelhetett el.
 Molnár Anna tanítványai két igen szoros mérkőzést játszottak, a Kincsem SE ellen a szoros végjátékot követően sikerült győzni, ám a Salgótarján ellen mi maradtunk alul a lefújást követően. Fokozatosan érik be a munka, öröm, hogy edzésen is egyre nagyobb létszámmal tudunk készülni és ez a mérkőzéseken is meglátszik. 
Vadász Levente vezetőedzőnk távollétében az U12-es fiúk trénere Csikós Levente irányította a srácokat. Az első mérkőzésen sima győzelmet arattunk, a másodikon viszont bőven maradt hiányérzetünk. Sikerült ugyan sok gólt szereznünk, ám a kapott találatok mennyisége megpecsételte a sorsunkat. Szégyenkezni valónk azonban nincs, jó mérkőzéseket láthattak a kilátogató szülők és szurkolók! 
HAJRÁ KSA

IFJÚSÁGI SIKER A NYITÁNYON

 U20-as alakulatunk a téli felkészülést követően hazai pályán fogadta a Százhalombatta csapatát. 
Igazi ki-ki mérkőzéssel indult az új év első találkozója ifjúsági csapatunk számára, a jó erőkből felálló ‘Battai csapattal szemben győzedelmeskedtünk. Az első játékrész végére összeállt a játékunk, hátrányból fordítottunk, a második félidőben pedig egyértelműen mi irányítottunk. Ennek meg is lett az eredménye, végül mi örülhettünk a két pontnak. 
HAJRÁ KSA

KÖNNYED SERDÜLŐ SIKER

KÖNNYED SERDÜLŐ SIKER 
Konyicsák Ádám csapata hétközi mérkőzésen lépett pályára, az ellenfél ezúttal a Csömör KSK csapata volt. ⤵️
Szoros mérkőzésre volt kilátás, végül magabiztosan múltuk felül a hazaiakat. Ellenfelünk ezúttal igen tartalékosan állt fel, jócskán megkönnyítve a dolgunkat. Ennek ellenére az ilyen mérkőzéseket is meg kell nyerni, ezzel a serdülő csapatunk két győzelemmel kezdte a tavaszi idényt. 
HAJRÁ KSA