FU13 bajnokság vége sok győzelemmel

Konyicsák Ádám edző:
Május 22.-én vasárnap Budakalászon ért véget számunkra az U13-as bajnokság. Az utolsó két ellenfelünk a saját mérkőzéseit igen nagy számban nyerő Körte és XVI.Ker KMSE volt.
Az első mérkőzésen végre érezni lehetett a srácokon azt a magabiztosságot, bátorságot amit sokszor hiányoltam. Nem ijedtünk meg akkor sem mikor ellenfelünk ellépett 2-3 góllal, ugyanúgy mentek tovább és végezték a feladatukat a fiúk. Ez a fegyelmezettség kifizetődött mert félidőre sikerült kiegyenlítenünk (11-11). A második félidőben dinamikánk nem csökkent, melynek eredményeként 4 góllal sikerült nagy riválisunkat felülmúlni.
KSA Budapest – Körte HVSE 25-21 (11-11)
A második mérkőzésen az ellen a XVI.Ker KMSE ellen játszottunk akik a tavaszi fordulóban egyedüliként tudtak minket megverni. A mérkőzés jó iramban kezdődött, fej-fej mellett haladtak a csapatok. Ellenfelünk alaposan fel lett készítve játékunkból, ugyanis eddig még tőlük nem tapasztalt teljesen zárt védelemmel találtuk szemben magunkat. Távoli átlövés gólok lettek volna azok amik megnyithatták volna ellenfelünk védekezését de sajnos ez továbbra is hiányzik játékunkból. Nagyon kemény agresszív zárt védekezéssel sajnos nemigen tudtunk mit kezdeni és a XVI.Ker csapata fokozatosan el tudott lépni tőlünk. A végére elfáradtunk, helyzeteinket kihagytuk így sajnos a végjátékban nem volt kérdés a győztes kiléte.
XVI.Ker KMSE – KSA Budapest 24-16 (12-7)
A tavaszi fordulóban 10 mérkőzésből 8-at sikerült megnyernünk. Egyedül a XVI.Ker KMSE tudott minket megverni. A bajnokságban egyedül az ASI csapata tudott nálunk több győzelmet szerezni. A játék minden elemében rengeteget fejlődtünk, a fiúk azon a szinten vannak amit célnak kitűztem. Nagyon örülök, hogy ez számokban is megmutatkozott. Büszke vagyok a srácokra, hiszen több nagynevű ügyesen kézilabdázó csapatot vertünk meg szép, látványos játékkal.
Hajrá KSA!