Az Ifjúsági Olimpiáról jelentjük – Buanos Aires 2018

Az U18-as magyar női strandkézilabda válogatott legfőbb célja, hogy az ifjúsági olimpián a dobogó tetejére állhasson. A nagyszabású eseményt idén Buenos Airesben, Argentínában rendezik meg 2018. október 08-13 között, melyen részt vesz Pintér Klaudia is, aki jelenleg Dr. Ökrös Csaba vezetésével a TFSE-KSA női ifjúsági I. osztályú csapatában játszik. Klaudia már tavaly is meghívót kapott a magyar strandkézilabda válogatotthoz, ahol a Mauritiuson megrendezett U17-es Világbajnokság 1. helyezett csapat tagja volt. A sikér idén is folytatódott számára, mivel a Világbajnoki győzelem után Európa Bajnoki aranyéremmel is büszkélkedhet, hiszen a Montenegróban rendezett U18-as Európa Bajnokságot is megnyerték strandkézis lányaink.

A lányoknál 12 csapat küzd az ifjúsági olimpiai címért. A magyar válogatott Tajvannal, Horvátországgal, Amerikai Szamoával, Mauritius-szal és Oroszországgal került egy csoportba, míg a B csoportban Hollandia, Argentína, Venezuela, Paraguay, Hongkong és Törökország küzd meg egymással.

A csoportmérkőzések után a 2 csoport első 3-3 helyezettje juthat be a középdöntőbe, ahol további 3 mérkőzés vár a továbbjutókra. Itt a már továbbjutott csapatok az egymás elleni pontokat vihetik tovább, s később az első négy helyezett juthat az elődöntőbe. Szurkoljunk a lányoknak, köztük Pintér Klaudiának!

Fotó: MKSZ

Ifjúsági Olimpiai Játékok, Buenos Aires, Argentína
Strandkézilabda – október 8-13.

Nők
Csoportbeosztás:
A-csoport: Magyarország, Tajvan, Horvátország, Amerikai Szamoa, Mauritius, Oroszország
B-csoport: Hollandia, Argentína, Venezuela, Paraguay, Hongkong, Törökország

A magyar válogatott csoportmérkőzései:
Október 8.

16:40 Magyarország-Amerikai Szamoa
21:10 Mauritius-Magyarország

Október 9.
15:50 Magyarország-Oroszország
20:20 Horvátország-Magyarország

Október 10.
16:40 Magyarország-Tajvan

A magyar női ifjúsági válogatott csapat kerete: Benzsay Rebeka, Braun Laura Csenge, Gajdos Dorottya Fanni, Hadfi Gréta, Király Réka, Landi Gabriella, Léránt Sára, Mátéfi Dalma, Pintér Klaudia
Szövetségi edző: Pinizsi Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük