UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK
Szombaton két utánpótlás csapatunk is pályára lépett, FU16-os fiaink a Honvéd korosztályos csapatával mérkőztek meg, FU20-as alakulatunk pedig Hatvanba látogatott.
A Honvéd elleni FU16-os mérkőzésen Konyicsák Ádám vezetőedző távollétében Curpas Marcell irányította a csapatot. Egy pörgős találkozón vagyunk túl, küzdöttünk, hajtottunk, de a sok kihagyott tiszta helyzet miatt sajnos végig futottunk az eredmény után. A végjátékban sem sikerült megfordítanunk a találkozót, így a Honvéd örülhetett a két pontnak. 
Rezsnyák Csaba tanítványai magabiztos sikert könyveltek el az év utolsó mérkőzésén. Végig uralva a találkozót, gyors gólokat szerezve több, mint 30 gólos győzelmet arattak, jócskán javítva ezzel a gólkülönbségüket. 
Edzői nyilatkozatok, valamint játékos értékelések alább olvashatóak. 
HAJRÁ KSA