FELNŐTT ÉS SERDÜLŐ EREDMÉNYEK

 A Konyicsák Ádám által vezetett felnőtt és serdülő csapatunk is pályára lépett a hétvégén, a Rév-Group TSC és a Solymár voltak az ellenfeleink. ⤵️
A felnőttek sokáig mérkőzésben voltak, ám a vendégek örülhettek végül a két pontnak. Fizikálisan erős csapat ellen játszottunk, volt olyan szakasza a találkozónak, amikor egyértelműen mi irányitottunk, ám a végjátékra elfogytunk, amit a rutinos vendégek magabiztosan kihasználtak. 
Serdülő csapatunk igazi rangadót vívott, a tabella második és harmadik helyezettje találkozott egymással. Nüanszok döntöttek, mindkét oldalon dominált a védekezés, azonban most nem mi jöttünk ki győztesként a végjátékból. 
HAJRÁ KSA