NŐI FELNŐTT VÉGEREDMÉNY

Felnőtt női csapatunk is pályára lépett a múlt hétvégén, a fiatal XVI. Ker. csapatához látogatott Musztács Dániel együttese. 
A tavaszi idény során több meglepetést is okozott már ellenfelünk a női felnőtt bajnokságban, többek közt csak nekik sikerült legyőzni a listavezetőt, így mi sem vehettük félvállról a találkozót. Sokáig szoros volt az eredmény állása, ám most a hoszabb cserepad döntött, a mi javunkra. Ellenfelünket megtörtük a második félidő közepére, több góllal is sikerült ellépnünk, amit már nem tudtak ledolgozni. Fontos két pontot szereztünk ezzel a győzelemmel, a végelszámolásnál mindenképp számítani fog. 
Edzői beszámoló és játékos nyilatkozatok alább olvashatóak. 
HAJRÁ KSA