U14 felsőház

Farkas Roland és Konyicsák Ádám edzők:
03.19.-én folytatódtak az U14-es felsőházi küzdelmek. Két nagyon nehéz mérkőzés várt ránk, ugyanis az őszi forduló két csoportelső csapatával kellett megmérkőznünk.
Az első meccsünk a Bp. Elektromos csapata ellen volt. Várható volt, hogy ellenfelünk mindent meg fog tenni a győzelemért mert az aznapi első mérkőzésükön egy nem várt vereségbe szaladtak bele a Honvédtól. Támadásaink viszonylag jól működtek amit a védekezésről sajnos nem lehetett elmondani, melynek eredményeként a 14. percben két góllal ellépett ellenfelünk (8-10). Időkérés után sikerült rendezni a sorokat és egy kis taktikai változtatással az ellenfél átlövőit is hibákra kényszerítettük.
A félidő végéig egy 6-0-ás szériát sikerült produkálnunk, így viszonylag megnyugtatóbb előnnyel fordulhattunk a második játékrészre. Ezt a 4-5 gólos előnyt végig megtudtuk tartani, egyedül az utolsó 6 percben sikerült közelebb zárkózniuk 3 gólra, de időkérés után gyorsan sikerült a közte 5 találatot visszaállítani. Külön szeretném kiemelni Fazekas Zétényt akinek a kötelező védések mellett több bravúr védést is sikerült bemutatnia amivel igencsak elbizonytalanította az ellenfél játékosait. Valamint Unyi Zsoltot szeretném kiemelni aki jobb kézzel jobb szélről 10 találatig jutott.
KSA Budapest – Bp. Elektromos SE 26-21 (14-10)
A második mérkőzésünket a már jól ismert Körte HVSE ellen játszottuk. Sajnos az őszi fordulók eredménye nagyon mély nyomot hagyott a fiúkban, melynek következtében fejben nem hitték el, hogy ez a mérkőzés is nyerhető. A rossz mentalitás rossz játékhoz is vezetett. Rengeteg olyan hibát vétettünk ami ránk nem jellemző. Sajnos védekezésben nem voltunk elég határozottak, nem történtek meg azok a megállító faultok amik elbizonytalanították volna az ellenfél játékosait. Természetesen ellenfelünk élt a lehetőséggel és kb a 7. perctől kezdve végig előnyben játszhattak. Sajnos folyamatosan az eredmény után kellett futnunk ami rengeteget kivett a fiúkból. Támadásban sok jó dolgot csináltunk, de sajnos a védekezésünk nem akart összeállni amit az eredmény is tükrözött, ugyanis a második félidő 7. percében már 7 gól volt ellenfelünk előnye. Az utolsó 13 percben “érkeztünk meg” a mérkőzésbe úgy, ahogy azt elvártam volna a fiúktól kezdettől fogva. Ugyanis attól a perctől kezdve a védekezésben elkezdtünk faultolni és a kapusteljesítményünk is látványosan feljavult, melynek eredményeképp az utolsó 13 percet 8-3-ra nyertük. Sajnos a Körte csapata ahhoz túl jó, hogy 7 gólos előnyt eladjon, így végül ellenfelünk örülhetett a két pontnak. Sajnos ezt a mérkőzést elsősorban fejben veszítettük el. Hiába küzd védekezésben 5 ember ha már csak 1 játékos úgy megy fel a pályára, hogy nincs esély a társai munkáját is nagymértékben hátráltatja.
Bízok benne, hogy ezen túl tudunk lépni és minden mérkőzésnek úgy fogunk ezentúl nekimenni, hogy az eddigi eredményeket elfelejtjük és új bizonyítási esélyként fogunk fel minden meccset.
Körte HVSE – KSA Budapest 23-20 (13-10)
Jelenleg a harmadik helyet foglaljuk el a tabellán egy ponttal lemaradva Körte csapatától. A következő fordulóban ismételten velük és a felsőházban eddig veretlen XVI.Ker KMSE ellen fogunk játszani. Remélem, hogy teljes kerettel, valamint megfelelő mentalitással tudunk nekivágni és akkor okozhatunk meglepetést.
Hajrá KSA!