Rezsnyák Csaba edző értékelése

2021.11.10. 18.00 KSA – Üllő serdülő bajnoki mérkőzés 23-31 (13-17)
Szoros mérkőzést tudtunk játszani a velünk hasonló erőkkel bíró Üllő csapatával. Sajnos az első félidőben kritikus pillanatokban hibáztunk, így a vendégek előnyt tudtak kialakítani. A második játékrészben nem tudtunk javítani, a helyzetek kihasználásában és védekezésben sem léptünk előrébb, így a végjátékban nagyobb különbség alakult ki. Ha bátrabban és fegyelmezettebben tudunk játszani, ezeken a találkozókon nem leszünk alárendelt szerepben, ezen dolgozunk tovább.
2021.11.14. 11.00 KSA – Üllő ifjúsági bajnoki mérkőzés 27-38 (8-19)
Vasárnap hazai pályán a listavezető, veretlen Üllőt fogadtuk. Az első 10 percben mindkét csapat rengeteget hibázott, így kevés gól esett, fej fej mellett haladtunk. Ezután türelmetlenné és kapkodóvá vált játékunk, gyors egymásutánban kaptunk 8 gólt, amivel ellenfelünk ellépett és megnyugodott. Sok próbálkozásunk volt a javításra, de sajnos vagy pontatlan volt a befejezés, vagy az utolsó passzokban volt hiba. Ahogy közeledtünk a szünethez, úgy nőtt a különbség, nem tudtunk igazi ellenállást kifejteni. A pihenő alatt átbeszéltük a hibákat és lehetőségeket, azt kértem a fiúktól, hogy próbáljunk meg felszabadultan játszani és szépíteni az eredményen. Ezt maximálisan meg tudtuk valósítani, hiszen a második félidőt döntetlenre hoztuk, egy teljesen más arcunkat mutatva. Erre a jó teljesítményre és sok jó megoldásra kell építenünk. Külön kiemelném Máté Simont, aki a nagyarányú vereség dacára is extra, 51 %-os kapus teljesítményt mutatott!
Hajrá KSA!