Nyártól új stábbal kezdi meg felkészülését a Kézisuli Alapítvány női ifjúsági és serdülő csapata. Vezetőedzőként érkezik hozzánk Ilyés Annamária, akit néhány kérdés erejéig megkértünk, mutassa be saját magát.
Szia Ani, mondj pár szót magadról, mit kell rólad tudni?
Székelyudvarhelyen (Erdélyben) születtem, sportoló családban nőttem fel, édesanyám Miklós Magdolna 187-szer szerepelt a román kézilabda válogatottban, édesapám Ilyés Ferenc pedig futballozott. Nem csoda, hogy én és az öcsém, Ilyés Ferenc (213-szoros magyar válogatott) szó szerint a kézipálya mellett nőttünk fel, s természetes volt, hogy már 6 évesen elkezdtem kézilabdázni és azóta is hű maradtam szeretett sportágamhoz.
Hogyan jellemeznéd sportolói karrieredet?
Visszatekintve 3 nagy szakaszra tudnám bontani, mely elsősorban a különböző országokban eltöltött időmhöz köthető. 18 éves koromig a szülővárosomban kézilabdáztam, bontogattam szárnyaimat, nem hiába, mert a sikerek sem maradtak el: serdülő és ifjúsági bajnokok lettünk. 4 éven keresztül uraltuk Románia női utánpótlás mezőnyét, itt nagyon sokat köszönhetek Mihályfalvi Ernő utánpótlás edzőnek, aki még mai napig aktív és részt vesz a határon túli utánpótlás nevelésért felelős akadémiai képzésben. Közben folyamatosan tagja voltam a román serdülő és ifi válogatottnak. A középiskola után, elvégeztem a Kolozsvári Testnevelési Egyetemet, mely időszakban 4 évig az egyetem első osztályú csapatában játszottam (Universitatea Kolozsvár). Onnan a jobb erőkből álló Nagybányára igazoltam, akivel Európa Kupadöntősök voltunk.
A szívem azonban mindvégig Magyarországra húzott, régóta szerettem volna ebben az erős bajnokságban szerepelni, kipróbálni magamat, s ez a vágyam 2003 nyarán teljesült, a Vác csapatához igazoltam. Hajdú János szemelt ki engem anno egy nemzetközi kupameccsen, Ausztriában. Két év váci légióskodás után – ahol már Vura József keze alatt dolgozhattam – következett 2 év Kiskunhalason és ebben az időszakban végre magyar állampolgár lehettem. Ezek után behívót kaptam a magyar „B” válogatottba is. A kiskunhalasi évek szép emléke az EHF kupában való szereplés, majd ezt követte a Ferencváros. Egy évig voltam a játékosa, ebben a csapatban próbálhattam ki magam először a Bajnokok Ligájában is. Kiskunhalason és a Fradiban is Zsiga Gyula keze alatt dolgozhattam, akinek szintén nagyon sokat köszönhetek: ő tett engem kész játékossá (mely nem volt egyszerű feladat számára 😉).
Nagyon gyönyörű évek voltak, de dolgozott bennem a becsvágy, hogy kipróbáljam magam még egyszer külföldön. Ezért 5 év Magyarország után elfogadtam a Blomberg Lippe ajánlatát a német Bundesliga 1-ből. Az itt eltöltött 2 évem az aktív kézilabdázás mellett, a német nyelv tanulásával és a klub serdülő csapatának edzéseivel telt, amiben a gyerekek nagyon sokat segítettek. 2 év után elfogadtam a TUS Metzingen ajánlatát Bundesliga 2-ből, ahol célként az volt kitűzve, hogy 1-2 éven belől jusson fel a csapat az első osztályba. 3 évet töltöttem itt, a második év végén sikerült is a feljutás a Bundesliga 1-be, sőt a következő évben a bent maradás is. (Egyébként a Metzingen a mai napig nemcsak a német kézilabda elitjébe tartozik, hanem évről évre Európa Kupa induló is.) A három évet követően jött kézilabda pályafutásom utolsó 2 éve Bietigheimben, ahol a karrierem befejezése után 36 évesen lehetőségem nyílt arra, hogy a klubnál maradjak mint utánpótlás szakmai igazgató, valamint az U23-as csapat és a serdülő csapat edzője. Ezzel elindult az aktív edzői karrierem.
Régóta készülsz az edzői pályára? Milyen a német utánpótlás női vonala?
Az edzői vénáimat a szüleimtől örököltem. Mivelhogy kint tartózkodásom alatt a német nyelv már egyre jobban ment, ezért egyre több részt vállaltam az utánpótlás nevelésben, segédkeztem aktív edzőként az újonnan megindult Kézisuliban és a gyerek sportiskolában, s ennek eredményképpen megkaptam első saját gyerek csapatomat is.
Akkoriban sajnos csak 2-3 edzést tarthattunk a gyerekeknek, ezért a női német utánpótlás sok évig nem is tartozott a nemzetközi elitbe. A német férfi utánpótlás sokkal előrébb tart, ott minden férfi csapatnak saját akadémiája vagy utánpótlás bázisa van. A lányoknál az itt töltött éveim alatt évről évre fejlődött az utánpótlás csapatok tudása, a bajnokság színvonala, de ehhez kellett az is, hogy példaképeket lássanak az Bundesliga 1-ből. Az is sokat lendített, hogy egyre többen kezdtek külföldön profi kézilabdázó karrierbe német lányok. Sokáig csak negyed esetleg fél profi játékosok voltak a német Bundesliga 1-ben (vagyis munka vagy tanulás mellett edzettek, versenyeztek), de ma már nagyon sok klub alkalmaz profi játékost. Így a szülők és a gyerekek szemlélete is fokozatosan megváltozott, de még mindig marad az első helyen az iskola (ami véleményem szerint nagyon is jó), mindamellett a sportba, kézilabdába fektetett idő megnövekedett.
Közben tovább képeztem magam, és megszereztem kint a német A-lizenszes szakedzői diplomát is. Az évek során több serdülő és ifi játékost is adtam a korosztályos válogatottakba (akikből a mai napon már két játékos Bundesliga 1-ben játszik), ezért felfigyeltek rám és a szakmai munkámra. A Német Kézilabda Szövetségtől felkértek, hogy legyek a Német Női Junior Válogatott segédedzője, ahol azóta is tevékenykedem. Az elmúlt 2 évemet utánpótlás szakmai igazgatóként és az U21-es csapat edzőjeként a szintén Bundesliga Neckarsulmi egyesületnél töltöttem, ahol belekóstolhattam edzőként a felnőtt Bundesliga 1.-be is. Nagy tapasztalat volt ez is a számomra.
De az idestova 12 év németországi tartózkodás után eldöntöttem, hogy hazaköltözöm, mert nagyon hiányzik a családom, Budapest és persze Magyarország. Nincs még itt saját családom, gyerekeim és férjem sem, ezért is könnyebb lesz a hazaköltözés.
A koronavírus járvány gyökeresen megváltoztatta az emberek életét szerte a világon, hogy élsz manapság, mivel telnek napjaid?
Jelenleg egy gimnáziumban tanítok testnevelést. Mellette edzettem a körzeti válogatott lány csapatát (2005/06-os korosztály) és a német női junior válogatottat (2000-2001), de sajnos a koronavírus miatt március 15-től semmilyen sporttevékenységet nem lehet tartani Németországban sem. Ezért azóta szabadságon vagyok, de próbálom hasznosan eltölteni az időt: sokat sportolok, futok, biciklizem, illetve imádok olvasni, kertészkedni. Összeségében pihenek és persze előkészítem a hazaköltözésemet. Mivel hogy július 30-ig ideköt a szerződésem és augusztus elején már kezdődik a KSA-val a felkészülés, ezért nekem most ez a nyaralás. Igaz, hogy ez egy nehéz időszak és már nagyon hiányzik a családom, a barátaim, de bizakodással tölt el, hogy hamarosan otthon leszek és átölelhetek mindenkit.
Mi motivált abban, hogy a Kézisuli Alapítvány edzői felkérését elvállald?
Ökrös Csabával már nagyon régóta ismerjük egymást, neki meséltem, hogy nyáron hazaköltözöm és szeretnék továbbra is edzősködni. Azonnal jött is a felkérés, hogy nem érdekelne-e a KSA-nál egy edzői állás. Egy kis gondolkodás idő és egy kis mérlegelés után a többi ajánlat közül nem volt nehéz döntenem. Nagyon szimpatikus volt a KSA ajánlata és Ökrös Csaba neve és szakmai tudása is könnyebbé tette a döntésemet. Ezúttal is köszönetet szeretnék mondani a KSA vezetőségének, hogy lehetővé teszi nekem, hogy tovább tudjam folytatni a munkámat a német válogatottnál, mellyel a decemberi Junior Világbajnokságra készülünk.
És végül milyen ember és edző Ilyés Annamária?
Pozitív szemléletű, nagyon nyitott, humoros, gyerekcentrikus és nagyon jó “MOTIVÁTOR”.
Az őszinteség és a tisztelet nálam elengedhetetlen. Szeretek edzésen keményen, de viszont jó hangulatban dolgozni, mosolyogva de alázatosan. Az ars-poeticám, hogy tanítványaimmal megszerettessem a sportágat, tudásomat átadjam, segítsem és egyengessem fejlődésüket nemcsak a kézilabda, hanem az élet többi területein is.
Sziasztok kedves leendő csapatom, kitartás nektek, hamarosan találkozunk, addig is jó vakációzást és már várom nagyon a közös munkát.
Üdv,
Ani