U12-es bajnokság

Konyicsák Ádám edző: Most hétvégén került megrendezésre az U12-es bajnokság utolsó fordulója ahol a Mikolik Sport School KFT, illetve a Solymári SC volt az ellenfél.
Mindkét mérkőzésen mi voltunk az esélyesebbek és ehhez mérten mindkét mérkőzés után győztesként tudtuk elhagyni a pályát. Előbbi ellenfelünket 9 góllal, utóbbit 23-al sikerült felülmúlnunk. Külön örültem, hogy azok a játékosok akik U11-ből játszanak fel hozzám nagyon bátran és felszabadultan élvezték a játékot és nem kevés góllal járultak hozzá a csapat sikeréhez. Külön szeretném kiemelni Fazekas Zétény kapusunkat aki a két mérkőzésen összesen csak 11 gólt kapott és szebbnél szebb védésekkel járult hozzá a győzelmekhez.
A teljes őszi fordulót értékelve nagyon büszke vagyok a srácokra, hiszen hatalmas javulás figyelhető meg, mely nem csak a technikai hibák minimalizálásában, hanem küzdésben és bátorságban is meglátszik. Az is látszódik, hogy mely területek azok amire edzéseken nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk de az összes mérkőzést figyelembe véve azt gondolom tisztességgel helyt álltak a srácok, és mindent beleadva próbálták a legtöbbet kihozni magukból. (Elég csak a Körte HVSE elleni mérkőzésre gondolni ahol -8-ról sikerült végül egy időntúli büntető dobásból megszerezni a győzelmet.)
Az U11-es csapatnak sok sikert kívánok a jövő hétvégi mérkőzéseikhez és egyúttal kellemes ünnepeket is. Az én játékosaim előtt is áll még egy bajnoki hétvége, ahol két jó csapat ellen kell helyt állnunk. Illetve egy torna ahol szintén fontos lenne, hogy szép eredményt érjünk el.
KSA Budapest – Mikolik Sport School KFT 17-8
Solymári SC – KSA Budapest 3-26
Csak így tovább, hajrá KSA!

Játékosok a képen: Hátsó sor balról jobbra: Fejes Csaba Etele, Fekete Marcell, Koháry Levente Béla, Berényi Kristóf, Fazekas Zétény, Kolláth Tamás Gyula
Első sor: Szabó Gergő, Séra István, Balogh Emil.