Fantasztikus győzelem tegnap a fiúknál!

 
Rezsnyák Csaba edző:
2023.03.09. 17.30 Hort – KSA U18-as bajnoki mérkőzés 29-34 (11-15)
 
Bravúros győzelem csütörtökön!
 
Végig kézben tartva a mérkőzést, sok hibával ugyan, de annál nagyobb lelkesedéssel, szívvel és akarattal játszottunk, ami nagyon nagy öröm és büszkeség.
A 12 fős keretünkből ketten sérülés miatt nem, egy fő betegség miatt csak a büntetők elejéig léphetett pályára. Két cserével és mezőny játékossal a kapuban ez komoly próbatétel volt mindenkinek. Minden játékosom hozzátett a sikerhez, ki kell emelnem Pete Roli kapus teljesítményét, Kelenik Dani és Sándor Levi védekező munkáját, Bánfai Boti és Valkó Dávid 9 és 10 gólját, Nagy Attila és Károly Boti komplex játékát, Ambrus-Tóth Benő és Máthé Kristóf szélső tevékenységét, Sáfrány Tomi és Bursits Máté lelkesítését, buzdítását , Vágó Kristóf fontos büntetőit és azt, hogy szüntelenül együtt éltek a játékkal és a csapattal a padról is! Szombaton folytatjuk!
 
2023.03.08. 18.00 KSA – MÖSE Bp. II. felnőtt bajnoki mérkőzés 26-30 (15-16)
 
Megkezdődött a nagy menet, 6 nap 5 mérkőzés,sajnos egyelőre pont nélkül. Velünk azonos erősségű ellenféllel találkoztunk ma hazai pályán, és bár a múlt héthez képest sok fronton fejlődtünk, az ma a védekezésünk rovására ment, így nem tudtunk élni a lehetőséggel és vereséget szenvedtünk. Sokáig mindkét csapat csak próbálta felmérni a lehetőségeit, így az első 20 percben nem sok találat született.
Az első félidő végjátékában sok helyzetet puskáztunk el, amitől ellenfelünk felbátorodott és irányította a játékot. Egy gólos hátrányban mentünk a szünetre. A második félidőben sajnos a kért támadási variációkból szinte semmit nem valósítottunk meg, több esetben fegyelmezetlen és öncélú lett játékunk. Csalódott vagyok, mert csak a mérkőzés utolsó 5 percében használtuk ki igazi fegyverünket, a lerohanásokat, így zárkóztunk, de már fordítani nem tudtunk. Örömteli, hogy kapusaink kiválóan teljesítettek, de ezt ma nem tudtuk gólokkal megkoronázni.
Felforgatott felállásokkal leszünk egész héten, hogy ezt az extra terhelést bírjuk, és mindig legyen esélyünk a pontszerzésre.
Ma fontos U18-as találkozóval folytatjuk, ott javíthatunk először.
Hajrá KSA!