Edzések menete-tájékoztató

Tisztelt Szülők! Kedves Sportolóink, Játékosaink, Sportszakembereink!

A sportrendezvényekkel és sportedzésekkel kapcsolatos intézkedésről szóló 170/2020. (IV. 30.) Korm. rendelet 2020. év május hó 4. napjával Magyarország egész területén megengedetté tette a sportegyesület által szervezett, valamint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport célú edzésen való részvételt. 2020. május 5. napján a Magyar Kézilabda Szövetség is közzétette „Ajánlás a kézilabda-edzések újrakezdésére” tárgyú szakmai ajánlását.

Az elmúlt pár napban egyeztettünk a létesítmények üzemeltetőivel, orvossal és jogásszal abban a kérdésben, hogy hogyan tudnánk biztonságos körülmények között újraindítani az edzéseket. A létesítmény üzemeltetők arról tájékoztattak minket, hogy vagy nem nyitják ki a sportlétesítményeket, vagy kinyitják, de az általunk közölt higiéniai elvárásokat nem tudják teljes körűen biztosítani, az orvos és a jogász pedig egyértelműen rögzítette, hogy az edzések akár MKSZ iránymutatások mentén történő megkezdése is fokozott egészségügyi veszéllyel jár.

Véleményünk szerint az MKSZ iránymutatásában foglaltak mentén a jelenlegi kényszerhelyzet miatti adottságok miatt (zárva tartanak az oktatási intézmények és kollégiumok; nem tanácsos tömegközlekedési eszközökön utazni; a játékosok júniustól a szokásos verseny-menetrend szerint is pihenőjüket töltenék), a 2020/2021-es szezon bajnoki rajtjának jelenleg még bizonytalan az időpontja, a korlátozások régiónként eltérnek (Budapesten és Pest Megyében még érvényben vannak a kijárási korlátozások), aránytalan felelősségvállalással járna, mind a sportszervezet, mind az Edzők részéről akár a kiscsoportos edzések megkezdése is.

A fentiekben rögzítettekre a Kézisuli Utánpótlás Alapítvány vezetősége arra az álláspontra jutott, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség is közzétette „Ajánlás a kézilabda-edzések újrakezdésére” tárgyú szakmai ajánlásában foglalt edzésformákat nem alkalmazza, az Edzők számára azt nem engedélyezi. A sportolóinkkal való kapcsolattartás, és edzésszervezés, továbbra is a már megszokott rend szerint, kiadott edzésterv, és online formában történő kapcsolattartás formájában történik.

 Tisztelettel kérem, hogy a fentiekben foglaltakat szíveskedjetek tudomásul venni. Várjuk a veszélyhelyzet végét, a személyes találkozásokat!

 Hiányoztok.

Bízunk abban, hogy a tervezett augusztus 1.-i felkészülésünk megkezdését már nyugodt körülmények között, veszélyhelyzeti intézkedések nélkül tudjuk minden korosztályunkban elkezdeni.

 Vigyázzatok magatokra, vigyázzanak magukra!

Szabóné Balog Judit elnök